Házirend

Szeretettel köszöntjük kedves Vendégeinket!

Házirendünk célja, hogy az itt részletezett információk elolvasásával és betartásával a nálunk töltött napok örömtelin, gondtalanul teljenek.

 

Vendégházunkban csak azok a Vendégek lakhatnak, akik a Házirendben leírtakat magukra és hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják. A házirend el nem olvasása, illetve nem ismerete nem mentesít a következményektől.

 

Az Erdőfi Major (a ház, a kert, és a környező gazdaság, állatokkal, melléképületekkel) a házigazdák élettere. A ház felét alakítottuk ki vendégfogadás céljára. A háziakkal közös folyósóról nyílik a vendéglakrész, amely a nappali-étkezőből, konyhából, és három, fürdőszobás vendégszobából áll. Mivel mi is itt élünk, ezért kérés, észrevétel, probléma esetén gyorsan tudunk reagálni, a nap 24 órájában fordulhatnak hozzánk bizalommal (éjfél és reggel 8 óra között csak nagyon sürgős esetben).

Szívesen beszélgetünk vendégeinkkel, de meghagyjuk a teret és a nyugalmat számukra.

 

A vendéglakrész a kiemelt időszakokban, ünnepeken (busójárás, húsvét, pünkösd, karácsony, szilveszter) csak egyben kiadó, az év többi részében 1-1 szoba foglalása is lehetséges. Kérjük vendégeinket, tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják.

 

Parkolás a bejárat előtt, kerítésen kívül lehetséges, valamint az istálló épülete mellett, kerítésen belül.

 

Transzfer szolgáltatás: vendégeink elé – előzetes megbeszélés alapján – kimegyünk a busz- vagy vasútállomásra, vagy átvisszük őket közeli kirándulóhelyekre.

 

A szálláshelyre történő bejelentkezéshez kötelezően okmányellenőrzést és –beolvasást kell elvégeznünk, magyar és külföldi állampolgárok esetén is, 14 éves kortól.

 

Amennyiben a vendég okmány nélkül érkezik vagy megtagadja az okmány átadását, a szálláshelynek kötelessége visszamondani a szállást, megtagadni a kulcsátadást. Magyar állampolgárságú vendég azonosítására személyi igazolvány, vezetői engedély és útlevél is elfogadható. Az Európai Unióból érkező vendégektől a személyi igazolvány és az útlevél fogadható el. Harmadik országból érkező vendégtől kizárólag az útlevél fogadható el személyi azonosításra és okmányolvasásra. Ezek az adatok a szálláshelykezelő szoftverből titkosítottan kerülnek a VIZA (Vendég Információs Zárt Adatbázis, https://vizainfo.hu/) rendszerben rögzítésre. A jogszabályban megfogalmazott érdekből csak a szálláshely-szolgáltató számára előírt tárolási ideig van lehetőség a felhasználásra.

 

Amennyiben nem szeretné az okmányait átadni a szálláshely tulajdonosának, előzetes vendégadat-rögzítésre is jogosult a vendég saját maga által. Az ehhez szükséges eljárást a Vendégem applikáció oldalán olvashatja el és töltheti le.

Szálláshely szolgáltatóként NAV jogszabály írja elő a számlaadási kötelezettséget. Mivel a számla kötelező eleme a számlázott fél neve és címe, valamint ha cég, akkor annak adószáma is, szükségünk van a vendég lakcímére és email címére akkor is, ha előzetesen a Vendégem programban regisztrálták a vendégeket a szálláshelyre.

 

Amennyiben nem óhajtja átadni a tulajdonosnak a lakcímkártyáját, e-mailben is elküldheti a számlázási címet.

 

A vendégek adatait kizárólag a fenti kötelezettségek teljesítéséhez használjuk fel, a vendégek adatait nem tároljuk nyomtatott formában. A számítógépen tárolt adatok addig tárolódnak, amíg a reklamáció lehetősége el nem évül.

Amennyiben a számlaadatok megadását és/vagy az okmányok fenti lehetőségek egyike szerinti szkennelését visszautasítja, a házigazdának jogában áll megtagadni a vendég tartózkodását, valamint megtagadhatja a szállásdíj visszafizetését, ha az már ki lett egyenlítve.

 

A szobák az érkezés napján 15 órától foglalhatók el, az elutazás napján pedig 10 óráig elhagyni szíveskedjen. Amennyiben korábban szeretne érkezni, illetve tovább szeretne maradni, azt jelezze a házigazdáknak legkésőbb az érkezés előtti napon, illetve a helyszínen. Amennyiben a foglaltság engedi, szívesen eleget teszünk a kérésnek.

 

A ház bejárati kulcsát, valamint a szobakulcsot érkezéskor megkapják vendégeink. A ház elhagyása esetén, kérjük, csukja be az ablakokat, zárja be szobáját és a bejárati ajtót. A kulcsok elvesztése esetén a zárcsere díja a Vendéget terheli.

 

Nem szállóvendég látogatók kizárólag a házigazdák engedélyével, 10 és 22 óra között fogadhatók. A látogatók felelősségét a foglalást adó vendég teljes egészében átvállalja.

 

A házigazda akkor léphet be a Vendég által használt szobába, ha tudomására jut, hogy a ház vagy a Vendég veszélynek van kitéve, illetve a Vendég nem tartotta be a házirendet.

 

Házunk az 1880-as évek végén épült, felújításakor az eredeti építészeti elemek megőrzésére törekedtünk. Eredeti parkettája recseghet, belső ablakai, korukból adódóan sérülhetnek, óvatosan használandók. A nappali korabeli bútorokkal van berendezve, melyek használata fokozott figyelmet, óvatosságot igényel.

 

Érkezéskor a Vendégház tiszta, kitakarított állapotban fogadja a Vendégeket. A Vendégek ottlétük alatt maguk ügyelnek a tisztaságra. Elutazáskor az Vendégházban kérjük, ne hagyjanak mosatlan edényt, ill. szemetet. A szobákban hagyott tárgyakat a vendégek után tudjuk küldeni, utánvétes csomagként.

 

A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, az ágyneműt huzattal, törölközőket, egy héten túli tartózkodás esetén heti ágyneműcserét,  valamint a végső takarítást. Hosszabb tartózkodás esetén hetente egyszer ágyneműt és törölközőt cserélünk, illetve kérésre rövidebb tartózkodás esetén is naponta takarítunk, felár ellenében.

A tisztaság fenntartása érdekében kérjük, az utcai cipőket hagyják az előszobában; javasoljuk a váltócipő használatát a Vendégházban.

Amennyiben a vendég egyéb okokból beszennyezi a berendezést, úgy a tisztítást-tisztíttatást felszámoljuk pluszköltségként. Megértésüket köszönjük.

 

Dohányzás, tűzvédelem: A dohányzás csak a kertben megengedett, hamutartót szíveskedjenek használni, mely a terasz párkányán és a kiülőben található. Az épületben dohányozni tilos, ez az elektromos cigarettára és az IQOS-ra is vonatkozik. Vendégeink biztonsága érdekében minden vendégszoba füstérzékelővel ellátott, a nappaliban CO-érzékelő van felszerelve, valamint a bejáratnál porral oltó található. Tűz esetén azonnal kezdje a mentést és hívja a 112-es segélyhívószámot, valamint szóljon a házigazdáknak.

 

A kertben a kiülő mellett tűzrakó helyet alakítottunk ki. Itt van lehetőség bográcsozásra, szalonnasütésre, tűz melletti beszélgetésre. Az előkészületekhez szükséges tűzifa, bogrács biztosításához kérjék a házigazda segítségét, útmutatását. A biztonság érdekében oltóanyagot készítsenek a közelébe (vödör víz). A tűzrakó hely elhagyásakor gondoskodjanak a tűz eloltásáról, újragyulladásának megakadályozásáról! A rendelkezésre álló tűzifán és papíron kívül más anyagok égetését (műanyag, gumi, stb.) mellőzni szíveskedjenek.

A gyertyák, mécsesek használatával kérjük, legyen elővigyázatos! Égő gyertyát csak felügyelet mellett használjon!

 

Vendégházunkat lehetőségeink szerint felszereltük a szükséges háztartási eszközökkel, berendezésekkel, melyek az Önök kényelmét szolgálják. Kérjük, ezeket a rendeltetésüknek megfelelően használják. Ha valamilyen eszközre szükségük lenne, és nem találják, forduljanak bizalommal a házigazdákhoz. Kérésre vasalót, vasalóállványt, cipőápoló eszközöket, esernyőt, varrókészletet, hajszárítót, valamint mosási lehetőséget biztosítunk.

 

Csapadékosabb időszakban fokozott szúnyograjzásra kell számítani. Ennek kizárására a szobák ablakaira rolós szúnyoghálókat szereltünk fel, kérjük, megfelelő gondossággal használják.

 

Amennyiben ittlétük alatt valamilyen használati eszköz eltörik vagy elromlik, kérjük, haladéktalanul jelezzék felénk, hogy mielőbb pótolni tudjuk, illetve a javításról gondoskodni tudjunk.

 

Vendégházunk felszerelt konyhával rendelkezik. Fokozottan ügyeljen az elektromos berendezések használatakor a saját és környezete biztonságára! A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat.

 

Igény esetén reggelit biztosítunk vendégeinknek térítés ellenében. Ilyenkor a terítés, mosogatás a házigazdák dolga. Önellátás esetén kérjük a használt edényeket, evőeszközöket szíveskedjenek elmosni.

 

Kérjük, hogy vendégszobákban az étel-ital fogyasztást mellőzzék.
Az étkezésekre mind a nappali-étkező asztalánál, mind a konyhai asztalnál, mind pedig a kerti kiülőben lehetősége van. Kérjük, a kertben ne hagyjon felügyelet nélkül ételt, ételmaradékot, mert négylábú és szárnyas barátaink megdézsmálhatják.

Házi- és haszonállataink közelében – nyugalmuk érdekében – kerüljék a hangoskodást és a hirtelen mozdulatokat, valamint a közelükben tartózkodni, simogatni, etetni őket saját felelősségre lehet. Vendég kisállatokat nem tudunk fogadni a Vendégház területén.

Az Erdőfi Major építési területeire illetve a műhelyekbe belépni tilos.

 

Mint minden háztartásban, a vendégházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, a balesetveszély elkerülése érdekében is haladéktalanul jelezzék a házigazdáknak!

 

A ház berendezési és használati tárgyait, textíliáit a szálláshelyről kivinni tilos. A szállás és az istálló dísztárgyait, régiségeit kérjük, ne használják, épségüket legyenek szívesek megóvni.

 

Kérjük, hogy a fa kerti bútorokat, párnákat, napernyőt óvják a nedvességtől, éjszakára, valamint esős időben a kiülőbe szíveskedjenek bevinni.

A vendégházban központi fűtés melegíti a szobákat, a radiátorokon lévő termosztátos szelepekkel lehet szabályozni a hőmérsékletet. A használati melegvizet villanybojler állítja elő. Fűtési szezonon kívül, igény esetén elektromos radiátort tudunk biztosítani.

A nappaliban álló vaskályha használata gondosságot, és némi gyakorlatot igényel, ezért kérjük, hogy minden esetben kérje a házigazda segítségét ezek használatához.

 

Hulladékgyűjtés: Vendégházunkban szelektív szemétgyűjtés folyik. A fürdőszobákban elhelyezett szemetesbe kizárólag kommunális hulladékot tegyen. A WC-be csak WC-papír kerüljön. Egyéb tárgyakat, kérjük, ne dobjon bele, mert ez a házi szennyvíztisztító meghibásodását okozhatja. A konyhában és a kerti kiülőben keletkező hulladékokat, kérjük, gyűjtsék külön. A műanyag és fém palackokat, üvegeket csak a kijelölt helyre (hársfa alatt 3 szelektív kuka) dobják. A papírt és az élelmiszerhulladékot, maradékokat szintén külön gyűjtjük. Előbbit begyújtásra lehet használni a tűzrakásnál, utóbbit komposztáljuk.

 

Szabadidős szolgáltatások igénybevétele esetén a biztosított eszközöket kérjük, hogy rendeltetésszerűen használják. Használat után a sporteszközöket kérjük visszajuttatni a kijelölt helyükre.

 

A kert gondozását a házigazdák örömmel, de fáradtságos munkával végzik, kérjük, óvja Ön is virágainkat, fáinkat.

 

A kerekeskút lécből készült burkolatát kinyitni, a kútkáván áthajolni veszélyes! Fokozottan ügyeljenek gyermekeikre a kút közelében!

 

Balesetről, tűzesetről vagy egyéb rendkívüli eseményről a házigazdákat azonnal tájékoztatni kell.

 

A Vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a Vendégek anyagi felelősséggel tartoznak.

A Vendégház területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.

 

A Vendégház területére – beleértve annak kertjét – behozott személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk. A Vendég köteles vigyázni személyes holmijára és értékeire. A Vendégházhoz tartozó eszközöket annak területéről még ideiglenesen sem lehet elvinni.

 

A vendégházban, annak udvarán több olyan terület illetve eszköz van, amely nem rendeltetésszerű használat esetén balesetveszélyes lehet – ezeket mindenki csak saját felelősségre használja (pl. tűzrakás, grillsütő, mászóka).

 

A Vendégház nem tud felelősséget vállalni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, áramszünet, stb.).

 

 

Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kíván:

 

Omachtné Vidács Krisztina és családja

+36 30 8466017